A kézsérülések száma a munkahelyen bekövetkező összes sérülés 80%-át teszik ki. Gondoltad volna, hogy ez a szám ilyen magas? A napi tevékenységeink során a kezünkre szinte folyamatosan szükségünk van,. Reggeltől-napestig az otthoni és a munkahelyen végzett számtalan feladatunk során. Még alvás közben is használjuk.

El tudsz képzelni bármilyen szakmát, ahol ne kéne használnod a kezeidet? A kezek hasznosak és nélkülözhetetlenek. Biztosítják számunkra a napi ténykedéseinkhez szükséges érzéket, készséget. Sőt mi több, a kéz, mint szerszám, nagyon sokoldalú, el tud végezni ezernyi bonyolult feladatot, többet, mint amire az ember által kifejlesztett számos eszköz képes lenne.

Nem kérdés, a kezek nagyon fontosak munkavégzés közben is. Számtalan kockázatos körülmény fordul elő munkánk során, melyek veszélyt jelentenek kezeink számára. Éles lemezek, kiálló hegyes tárgyak, szilánkok, forgó-mozgó gépalkatrészek, maró anyagok, forró tárgyak vagy felületek, és így tovább. Az ilyen körülmények nem minden esetben nyilvánvalóak a munkát végző személy számára.

De itt álljunk meg egy pillanatra, és egy kis időt szenteljünk most annak, hogy felteszünk magunknak néhány kérdést:

  • Előfordult már, hogy megérintettem látszólag nem forró felületet, és majdnem megégettem magam?

  • Voltam-e már olyan ijesztő helyzetben, amikor közel jártam ahhoz, hogy a kezemet vagy az ujjaimat elkapja, becsípje, vagy rosszabb esetben eltörje egy szerszám, eszköz, vagy berendezés?

  • Előfordult már, hogy kis híján megsértettem a bőrömet veszélyes vegyszerekkel való érintkezés miatt?

Ha a fent felsorolt kérdések bármelyikére igennel válaszoltál, akkor szerencsés ember vagy, hogy nem sérültél meg! Használj védőkesztyűt, mert lehet, hogy legközelebb nem lesz ilyen mázlid…

munkavédelmi kesztyűk

A kezünk folyamatosan elvágás, horzsolás, égés és beszorulás kockázatának van kitéve. Az anyagok, eszközök megfelelő kézvédelem nélküli használata, kezelése szinte biztos, hogy a kéz sérüléséhez vezet. Ha fennállnak a sérülés vagy fertőzés veszélyei mindig viselj a munkavégzésnek megfelelő és szakember által jóváhagyott védőkesztyűt.

Fontos! Amennyiben a védőkesztyű korlátoz a munkavégzésben vagy a mozgásszabadságban, illetve, ha fennáll annak a veszélye, hogy a kesztyű becsípődik a forgó-mozgó gépekbe, a használatot megelőzően kérj szakmai segítséget, állásfoglalást felettes vezetődtől illetve munkavédelmi szakembertől.

A védőkesztyűkkel szemben támasztott alapvető követelmények:

  • Hordhatóság (ne akadályozza használóját tevékenysége végzésében)

  • Kontakt, illetve sugárzó hő elleni védelem

  • Elektrosztatikai védelem

  • Mechanikai hatások (szúrás, vágás) elleni védelem

  • Feszültség (1000 V feletti) elleni védelem

  • Folyadékok elleni védelem

  • Melegtartó, hidegálló

  • Fertőzések, baktériumok elleni védelem

  • Vegyi anyagokkal szembeni védelem

  • Olaj, zsírálló képesség

Egyetlen kiválasztott típusú védőkesztyű sem képes megfelelni az említett elvárások közül mindegyiknek!

ezért a kézsérülések megakadályozása érdekében más-más típusok kerülnek rendszeresítésre. Mielőtt használnád, ellenőrizd le, hogy megfelelő-e az adott kesztyű a munkavégzés körülményeihez.

Például: egy PVC-kesztyűt nem szabad nagyon alacsony hőmérsékletű környezetben viselni, mert merevvé válhat. A nehéz bőr- vagy pamutkesztyű hosszabb viselés után kényelmetlen lehet, különösen magas hőmérsékletű környezetben. Késvágás- és szúrás ellen a húsipari lánckesztyű a legalkalmasabb. Erős vegyi anyagok okozta balesetek elkerülése érdekében hosszúszárú, vegyszerálló kesztyűt, forró tárgy vagy felület érintéséhez hőálló védőkesztyűt kell viselni!

A kesztyű a csukló és az alkar számára nem nyújt védelmet. Ha ezek a testrészek is ki vannak téve a sérülés kockázatának, hosszúszárú kesztyűt kell viselni, és a kesztyű szárát be kell tűrni a felsőruházat ingujjába. Ez csökkenti annak a kockázatát, hogy veszélyes anyag jusson a karra és a kesztyű belsejébe.

Vegyi anyagok kezelésekor a lehető legkisebbre kell csökkenteni az expozíciót. Annak ellenére, hogy a biztonsági adatlap kesztyű használatát ajánlhatja, valószínűleg a kesztyű csak korlátozott ideig tölti be védelmi képességét. A vegyi anyag már rövid idő elteltével is károsíthatja a kesztyűt vagy átszivároghat azon.

Kézvédelem munkavédelmi kesztyű
kézvédelem - sérült kesztyű

Hogyan kell megóvni, illetve megnövelni az élettartamát egy védőkesztyűnek?

A legtöbb kesztyű jó állapotban tartható, ha a gyártó utasításai szerint tisztítják és tárolják azokat. Bizonyos kesztyűtípusok élettartama tovább növelhető  a külső felületek rendszeres lemosásával, mivel szennyezetten sokat veszítenek a hatékonyságukból. A bőrből készült termékek nem moshatók, vegyileg nem tisztíthatók! A védőkesztyűt használaton kívül hűvös és száraz helyen tároljuk. A felhasználó ne viselje azt a szükségesnél hosszabb ideig.

A végére még néhány jótanács:

  • A megfelelő eszközt a megfelelő munkához

  • A munkaeszközök használata során minden esetben kövesd a gyártó utasításait

  • Ismerd meg tulajdonságait, legyenek pontos ismereteid az eszközök és berendezések működéséről

  • Minden munkakezdés előtt végezd el az eszközök szemrevételezéses ellenőrzését. Sérült, rossz műszaki állapotú munkaeszközt ne használj!

Kézvédelem törött szerszám
  • Lehetőség szerint válassz olyan ergonomikus (a használó testét és lelkét nem károsító) sérülésmentes szerszámokat, eszközöket, amelyek a munkavégzéshez további kényelmi vagy biztonsági funkciókkal rendelkeznek, például.: megfelelő méretű és kis súlyú, csúszásmentes, rezgésbiztos, és kézvédővel ellátott eszközök

  • Soha ne viselj gyűrűt, karórát miközben gépeken/gépekkel dolgozol

  • Soha ne vegyél fel törött üveget, vagy gépalkatrészt a földről puszta kézzel

  • Veszélyes anyag kezelését megelőzően számos óvintézkedést kell tenni annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsük a lehetséges veszélyforrásokat. A megelőzés vonatkozásában a biztonsági adatlap (ami széleskörű információt tartalmaz az anyagról vagy keverékről) is segítséget nyújthat

  • A gépek legyenek elzárva, leburkolva, annak érdekében, hogy ne jelentsenek veszélyt azok forgó-mozgó részei a kezek és más testrészek számára

  • Ne érintkezz maró anyaggal vegyi védőkesztyű nélkül, és még sorolhatnánk!

Ne feledd, hogy a kéz engedelmeskedik minden parancsnak, amit az agy küld neki. Az agyadat viszont neked kell okosan használnod, hogy ezért elkerüld a veszélyt!

Védelmezd a kezeidet, mert életed végéig szükséged lesz rájuk!